laligaloca

Minden évben száznál is több feljelentés érkezik a spanyol szövetséghez, amiben futballisták járandóságuk elmaradása miatt tesznek jogi lépéseket. Harcukat a hispán labdarúgók érdekképviseletét ellátó AFE segíti, melynek vezetőjével a Sport TV Fieszta című műsorának szerkesztője, Farkas Norbert beszélgetett. Luis Rubiales játékosként átvészelt jó pár krízist, így pontosan tudja, milyen környezetben kell a ma labdarúgóinak munkát vállalniuk az Ibériai-félszigeten. S bár a körülmények javuló tendenciát mutatnak, a helyzet még koránt sem rózsás. Az interjú két részletben volt látható a csatornán, mi egyben közöljük.

Ki az a Luis Rubiales?

Luis Rubiales korán kitűnt tehetségével, és szorgalmának köszönhetően első osztályú játékossá vált. 15 évesen debütált a negyedik ligában, aztán megjárta a Valencia és az Atlético Madrid utánpótlás rendszerét is, játszott a Mallorca B-ben, később a Xerezhez került, ahol a B-liga egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Itt kezdődtek a megpróbáltatásai: a délieknél csupán a fizetése ötödét kapta meg, ám fejlődni akart, és a játékjogáért cserében, elengedte a maradék 80%-ot. A váltást nem koronázta felhőtlen siker: a Levanténál rosszabb állapotokkal találkozott, mégis kitartott, öt évet húzott le Valenciában, ahol megkapta a csapatkapitányi karszalagot. Közben elvégezte a jogi egyetemet, és a társai őt delegálták, hogy tárgyaljon az elmaradt bérekről. Olyan jól végezte a dolgát, hogy környezete ösztönzésére harcba szállt a labdarúgó szakszervezet (AFE) elnöki székéért. A választásokon, miután a 22 évig uralkodó Gerardo González Movilla visszalépett, nem talált legyőzőre és 2010 márciusában ő lett az AFE új elnöke. 

Farkas Norbert: Az AFE mit jelent valójában?

Luis Rubiales: Az AFE, a spanyol futballisták szervezete nem más, mint egy szakszervezet, a labdarúgók érdekeit képviseli, ez a missziója. Nem hagyja hidegen az sem, hogy mi történik a futballistákkal azt követően, hogy befejezik a pályafutásukat. Jogi és szociális segítséget nyújt, de segít a továbbtanulásban és a képzésben is. Ösztöndíjakat ítél oda azoknak, akik tanulni akarnak, akiket a holnap is foglalkoztat, hiszen minden futballista karrier befejeződik egyszer. Ha valaki bajban van, nehéz helyzetbe kerül, az AFE-ra mindig számíthat.

Ön egy nehéz korszakban futballozott a Levante színeiben. A játékosok nem kaptak fizetést, sőt, egyszer a Real Madrid ellen ki sem akartak állni. Ezek a nehéz pillanatok terelték a 2010-ben elfoglalt pozícióba?

Játékosként, sosem harcoltam a frontvonalon, igyekeztem a háttérben maradni, ám amikor láttam, hogy egyik igazságtalanság a másikat követi, előléptem az „odúból”. Úgy voltam vele, ki, ha nem én, hiszen éppen akkor végeztem a jogi tanulmányaimat, és tudtam, hogy kötelességem a gyakorlatban is hasznosítani az egyetemen tanultakat. Miután az élre álltam ebben a küzdelemben, és élveztem a játékostársaim bizalmát, elindultam egy olyan úton, ami ideáig vezetett. Az az időszak, ha úgy tetszik, olyan volt, mint amikor az ember elültet egy magot. A Levante után az Alicante együtteséhez kerültem, és ott sem a mézesheteket töltöttem, hiszen rengeteg problémával kellett megküzdenünk, az egyesület fizetésképtelenné vált. Itt is megvívtam a harcaimat, ezt követően létrehoztunk egy platformot, sok-sok futballistával, akik engem bíztak meg, hogy vigyem az ügyüket a szervezet élén, hiszen a szakszervezeten belül gyökeres változásra volt szükség, és úgy tűnik, nem okoztam csalódást, hiszen már a második mandátumomat töltöm, és igyekszem meghálálni a belém vetett bizalmat. Napi kapcsolatban vagyunk a játékosokkal, nap mint nap rengeteg labdarúgóval beszélgetek, osztálytól, ligától függetlenül. Saját bőrömön tapasztaltam meg azokat a problémákat, amikkel előállnak a játékosok, úgyhogy át tudom érezni, min mennek át, és igyekszünk segíteni azokon, akik bajban vannak.

Hogyan lesz valakiből az AFE elnöke?

Négy évvel ezelőtt kaptam meg az első megbízatást, amit egy igen hosszú és komplikált munkamenet előzött meg, hiszen majd egy éven át jártuk a pályákat, az öltözőket, igyekeztünk mindenhová eljutni, a saját költségünkön néhányszor körbeutaztuk Spanyolországot. Akkoriban egy igazgatótanács képviselte a futballisták érdekeit, amelynek az élén Gerardo González Movilla állt, aki több mint 20 éven keresztül látta el ezt a funkciót.

Ki választja meg az AFE elnökét? A futballisták, a klubok? Ki?

A futballisták elnökét maguk a futballisták választják meg. 8 ezer tagunk van, és minden egyes tag szavazati joggal bír. A legutóbbi választások alkalmával csak én indultam, tehát senkivel nem kellett versenyeznem, más elnökjelölt nem volt, tehát automatikusan újraválasztottak. A bőrünkön érezzük a bizalmat, közel érezzük magunkhoz azt az egységet, amit a futballisták képviselnek. Mi ott vagyunk az öltözőben, meghallgatjuk a játékost, érdeklődünk, és így minden könnyebbé válik, amikor meg kell oldani egy problémát, mert tudjuk, miről van szó, naprakészek vagyunk.

Ön 8 ezer futballistáról beszélt, de a profik csak egy nagyon piciny szeletet jelentenek ebből a hatalmas tortából.

Mindannyian jelen vannak, az élvonalbeliek, a másodosztályban szereplők, a harmadik-, illetve a negyedik liga képviselői, és így tovább. Sőt, ide tartoznak azok is, akik külföldön keresik a kenyerüket, illetve a volt labdarúgók, akik továbbra is ragaszkodnak az AFE-tagsághoz. Kötődnek hozzá, és nem akarnak lemondani a szervezettel való együttműködésről, sőt, bizonyos szociális kérdésekben segíteni is tudnak. Egy hatalmas kollektíva áll mögöttünk, egy heterogén társaság, egy sokrétű szervezet, amelynek ugyanúgy tagja Iker Casillas, most ezért hozom őt szóba, mert ő is tagja az AFE vezérkarának, mint az a futballista, aki a C-ligában játszik. Gazdasági szempontból és a társadalomra gyakorolt hatás szemszögéből két külön kategóriát képviselnek, ugyanakkor hangsúlyozni kívánom, hogy futballista és futballista között a mi szemünkben nincs különbség, teljesen mindegy, hogy az egyik az élvonalban, a másik pedig a megyei 2-ben játszik.

Kikből áll a szervezet vezetése? Ön említette Iker Casillast, és a minap azt olvastam, hogy Gerard Piquét és Carlos Marchenát alelnökké választották. David Villa is tagja a vezetőségnek, ha jól tudom.

Amikor elnökké választottak, az volt a legfőbb célom, hogy a vezérkarban a futball minden szintje, kategóriája képviselve legyen. Vicente Blanco Tito az egyik alelnökünk, aki 20 évet húzott le a profi futballban, de van olyan kollégám is, aki kizárólag alacsonyabb kategóriákban, amatőr szinten űzte a sportágat, azt a környezetet ismeri. Munkatársaink között szerepel Quique Pina, José Ortiz, Jesús Barbadilla, Luis Gil, Jorge Arcoidia, és azok a futballisták, akiket ön is említett. Ez a csapatunk.

Ha mondjuk adódik egy probléma, valahol Spanyolországban, valamelyik kategóriában, valamelyik csapatnál, akkor ön felhívja Casillast és társait, és megbeszéli velük, milyen lépéseket tervez? Egyáltalán érdekli ez őket?

A napi ügyekbe nem folynak bele. Különböző osztályok működnek itt az AFE-n belül, és minden osztálynak van egy igazgatója, aki viszi a napi problémákat. Azt azért mindenképpen el kell mondanom, hogy az ön által említett játékosok közül mindenki nagyon aktív és érdeklődő. Amikor nem volt más megoldás, és sztrájkot hirdettünk, 110-120 profi labdarúgó állt mögöttem az első, illetve a második ligából, egy-két kivételtől eltekintve, a teljes spanyol válogatott felsorakozott. A spanyol futballisták összetartanak, kőkemény unióba tömörültek.

Mindenkit váratlanul ért, amikor nem is olyan régen csúszott a bajnokság rajtja, miután a futballisták sztrájkba léptek. A kirakatot nézve azt gondolta az ember, hogy Spanyolországban minden rendben van: a meccseket telt ház előtt rendezik, a pályán nagyobbnál nagyobb sztárok rohangálnak. A sztrájk egyértelműen bizonyította, hogy itt sem fenékig tejfel a futballista élete.

Most egy olyan időszakról beszélünk, amikor egyidőben 20-25 klub ellen zajlott a csődeljárás. Ez egy hátborzongató adat. Nagyon sok olyan futballistával beszélgettem, aki egy vagy adott esetben, két éve nem kapott fizetést, és ne gondolja, hogy mára normalizálódott a helyzet. Ha az öt nagy bajnokságot vesszük alapul, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a futball generálta pénzből a spanyol labdarúgónak jut a legkevesebb, mindenhol máshol a labdarúgók fizetésére jóval több marad, sőt, mind közül a spanyol futballista keres a legrosszabbul. Nálunk a bevételek csupán 30-35%-át szánják a futballisták fizetésére. A maradék 60-65%-ot másra fordítják. Jutalékokat fizetnek ki belőle, ilyen-olyan ellátásokra költik, befektetési alapokba injekciózzák, ami, legalábbis a mi megítélésünk szerint, egyenesen illegális, hiszen felhasználják a futballistát, visszaélnek a jogaival, és ez, mondanom sem kell, már törvénybe ütközik, szóval rengeteg problémánk van, és úgy gondoljuk, hogy a spanyol kormánynak érzékenyebben kellene reagálnia ezekre az igazságtalanságokra. Jelen pillanatban az illetékesek nem a futballisták pártján állnak, ezek után cseppet se csodálkozzunk rajta, hogy labdarúgóink igencsak fel vannak háborodva. Manapság is vannak olyan játékosok, akik nem kapnak fizetést...

Jelen pillanatban hány olyan élvonalbeli futballista van Spanyolországban, aki nem kapja meg a fizetését?

Két és fél évvel ezelőtt, amikor sztrájkot hirdettünk, tragikus volt a helyzet. 227 játékosnak, összesen, bruttó 72 millió euróval tartoztak. Ez az összeg csak azért csökkent egy picit, mert némi pénz befolyt a csődeljárás során, illetve az állam nyújtotta segélyekből. Hozzá kell tennem, hogy brutálisan lecsökkentették a fizetéseket is, de ezzel párhuzamosan többszörösére nőttek a különböző ügynöki jutalékok, és másfajta juttatások. Mi úgy ítéljük meg, hogy egy klub pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ügye, nem csupán az adott klubra tartozik, a belső kontroll kevés. A legnagyobb problémánk most abból adódik, hogy a spanyol kormány, a spanyol hivatásos ligával karöltve, egy bizonyos törvénynek köszönhetően, lehetővé teszi, hogy menet közben változtassanak a már korábban megkötött szerződések feltételein. Mondok egy példát: ön egy négyéves szerződést köt egy klubbal, amiben rögzítenek egy bizonyos összeget, igen ám, de menet közben a klub hivatkozhat arra, hogy kevesebb pénzből gazdálkodik, és a már említett törvényre támaszkodva, automatikusan megváltoztathatja a szerződésben foglaltakat. Van fogalma arról, hogy mindez mekkora jogi bizonytalanságot okoz? Ezt így vagy úgy, de meg kell változtatnunk, ez így, ebben a formában nem mehet tovább.

Vegyünk egy konkrét esetet!

A Racing Santander kiváló példa. Bejött valaki az utcáról, és azt mondta, hogy befektet a csapatba, ugyanakkor senki nem kérdezte meg, hogy miből. Spanyolországban nincs szűrő. Miközben bárhol máshol banki kivonatokkal kell igazolni a pénzügyi hátteret, és egy meggyőző előleget is le kell tenni az asztalra. A Racingnál néhány játékosnak automatikusan megszüntették a szerződését. A bírósághoz fordultunk, a pereket megnyertük, és az érintetteket rövidesen kárpótolják. Az eljárás során elmentünk Santanderbe, és a gyorssegély alapból pénzt utaltunk a játékosoknak, és úgy tűnik, lassan-lassan ott is helyreáll a rend. A Racing nagyon nehéz helyzetben van, hiszen ha nem jut fel rövidesen, akár még meg is szűnhet.

Az AFE-nak miből van pénze, a játékosok tagdíjat fizetnek? Milyen pénzekből áll össze a szakszervezet költségvetése?

Az AFE nem a saját pénzéből fizet. Az AFE csupán közreműködik abban, hogy előteremtődjön az a pénz, amit aztán a játékosoknak kifizetnek. A szakszervezet és a profi liga megállapodásának értelmében, az LFP létrehozott egy pénzügyi alapot az első- és a másodosztályban futballozók számára, ami pedig a C-ligát illeti, nos hasonló alap létrehozásáról állapodtunk meg a Spanyol Labdarúgó-szövetséggel. Az állam által nyújtott segélyeket is felhasználjuk természetesen, amik igencsak lecsökkentek az elmúlt két évben. Summa summarum, az a futballista, aki becsületesen végzi a dolgát, és minket is meghallgatva köt egy jó, áttekinthető, világos szerződést, nyugodt lehet, mert ebben az esetben az utolsó centig megkapja a fizetését. Mi azért vagyunk, hogy megvédjük a labdarúgót, ez a küldetésünk!

A játékosok nem járulnak hozzá semmivel?

Van egy jelképes tagdíj. A már visszavonult játékosok 18 eurót fizetnek, az aktívak többet, vegyük csak példának Iker Casillast, nos ő minden évben 120 eurót utal át. Ez a maximum.

Éves szinten?

Igen! Bevallom, megfordult a fejünkben, hogy most már emelnünk kellene a kvótát. 20 éve ennyit fizetnek az AFE tagjai, de ez teljesen lényegtelenné válik, amikor meg kell védeni valakit, az AFE működését ez cseppet sem érinti.

Mi van abban az esetben, ha egy már visszavonult első osztályú labdarúgó…

Mondjuk Fernando Hierro, aki az egyik legjobb barátom.

Legyen Fernando Hierro. Mi van, ha Hierro megszorul, és hirtelen pénzre van szüksége? Felhívja az AFE-t, és megkéri önöket, hogy segítsék ki a bajból?

Értem a kérdést, de rögtön szögezzük le, hogy Fernandónak nincsenek ilyen problémái. A napokban együttműködési szerződést kötöttünk a volt futballistákat tömörítő szervezettel, a FEAV-val. A megállapodás értelmében, mi pénzügyi segítséget nyújtunk nekik, és aztán ők eldöntik, kinek nyújtanak támogatást. Van, akit drogfüggőségből kell kigyógyítani, és a rehabilitációra kell a pénz. Van, aki kilátástalan helyzetbe kerül, és ebben a nehéz pillanatban oda kell állni mellé. Néhány nappal ezelőtt leültem a már említett öregfiúk szervezet elnökével, illetve alelnökével, és azt mondtam nekik, találjuk meg a formáját annak, hogy mi, magunk kutassuk fel azokat az embereket, akik segítségre szorulnak.

Mi az általános vélemény a futballisták körében, a spanyol hivatásos labdarúgók, és általában a labdarúgók, mit mondanak? Az érdekeiket jól képviselik?

Erre a kérdésre én nem tudok válaszolni. A gyűlésekre nem jön el mind a 8 ezer tagunk, de 300-400 futballista mindig ott van. Az eddig lezajlott szavazásokon összesen 4-5 ellenszavazattal találkoztam. Azt hiszem, ez nem olyan rossz adat. Az összes létező kezdeményezésünkre igent mondtak, és amikor csak a csapatkapitányokat kérdeztük meg, minden egyes alkalommal egyhangúlag fogadták el a javaslatainkat. Ha már így belejöttünk a beszélgetésbe, hadd mondjak el 3-4 nagyon fontos dolgot. A másodosztályban és a harmadik ligában szereplő játékosok tagdíja hetven egynéhány eurónál kezdődik és a 102 a maximum, amit fizetnek. Igen ám, de mi minden egyes futballistának futballcipőt biztosítunk, ami ennek az összegnek, adott esetben, a 3-4-szerese. Olyan 250 euró értékben kapnak cipőt. Ha innen indulunk ki, ez nekünk egy hatalmas ráfizetés. Ezek a labdarúgók éves szinten 540 eurót kapnak ösztöndíj gyanánt. Amikor nekiláttam a feladatnak, csupán valamivel több mint 200 euró állt a rendelkezésünkre, ezt fordíthattuk ösztöndíjra. Az AFE, a nyári és a téli időszakban edzéslehetőséget, edzőtábort biztosít a munkanélküli labdarúgóknak, akik egy válogatott csapatba tömörülve, felkészülési mérkőzéseket játsszanak spanyol és külföldi csapatok ellen, látják őket, és így el tudják magukat adni. Hozzáteszem, ez a kezdeményezés 80%-os hatékonysággal működik. Itt az utolsó példa. A munkatársamra nézek, hogy meg tudja-e erősíteni a hírt vagy sem. Úgy tűnik, hogy igen: nos, a Betis korábbi kapusa, Toni Doblas az AFE válogatottjából a Napolihoz szerződött (2014 februárjában igazolt Nápolyba Reina-beugrónak, ma a HJK Helsinkinben véd - pedro). Azt hiszem, hogy igen sok olyan intézkedést hoztunk tető alá, amelyek mind-mind a labdarúgók érdekeit szolgálják. Szorosan együttműködünk egyetemekkel, illetve a Spanyol Labdarúgó-szövetséggel, a továbbképzési kurzusok terén. Úgy gondoljuk, hogy egy-két dolgot már letettünk az asztalra, de mi sem vagyunk tévedhetetlenek.

Ön említette ezeket a hírverő meccseket, edzéseket. A magyar edzők, tulajdonosok is részt vehetnek ezeken a foglalkozásokon, kimehetnek a meccsekre?

Persze, sőt, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy meghívjam ezekre az összetartásokra az összes magyar klub tulajdonosait, elnökeit, edzőit. Nem fognak csalódni a spanyol futballistában. Tudom, hogy jó néhány honfitársam a magyar bajnokságban játszik, és azt szeretném, ha a jövőben még többen lennének. Sokat adhatnak a magyar futballnak, és sokat is tanulhatnak a magyaroktól. És persze, egy-két dolgot, szerényen, visszafogottan, ők is tudnának tanítani.

Az AFE milyen kapcsolatot ápol a ligával, illetve a szövetséggel? Hogyan kell elképzelni az LFP-RFEF-AFE háromszöget?

Ez nem egy triangulum, hanem egy négyszög, ugyanis a sportminisztériumról, a spanyol sportélet legfelsőbb szervéről sem szabad megfeledkezni. A spanyol szövetséggel nagyon sok esetben nagyon sok konfliktusunk van, hiszen merőben mások az érdekeink. Ezek teljesen magától értetődő, logikus bokszmeccsek, ugyanis mindenki óvja, védi a saját érdekeit. Ez egy felettébb furcsa helyzet, hiszen a futballisták a szövetséghez tartoznak, az AFE nem, de az AFE tagjai, a labdarúgók a RFEF égisze alatt fejtik ki a tevékenységüket. A Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke, don Angel Maria Villar hozta létre az AFE-t, és ő volt a szervezet első alelnöke is. A két fél napi kapcsolata, szakmai nexusa kifogástalan. A sportminisztériummal is kommunikálunk, de úgy érezzük, hogy azon az oldalon nem kíváncsiak a véleményünkre. A jelenlegi miniszter elődeit sokkal jobban érdekelte a sportolók helyzete. Mindezek ellenére kijelenthetem, hogy az említett szervezetek mindegyikével kiváló szakmai viszonyt ápolunk.

Mi a helyzet a mérkőzések időpontjával?

A liga és az AFE közösen továbbítja a javaslatát a Spanyol Labdarúgó-szövetségnek. Ha nem tudunk megegyezni, akkor a szövetség dönt a versenynaptárról. Eddig még mindig meg tudtunk egyezni, nem volt probléma. Az órarendbe nem szólhatunk bele, de azt szeretnénk, ha mindez megváltozna. Egy törvény értelmében, a bajnokság megszervezése, az első- és másodosztály lebonyolítása közvetve a liga kezébe került, ugyanis a spanyol szövetség kompetenciája lenne organizálni a bajnokságot, csakhogy az RFEF a jogok egy részét átruházta a spanyol profi ligára. Mi nem értjük, hogy bizonyos kérdésekben miért nem kérik ki a véleményünket, és e tekintetben mindenképpen előre szeretnénk lépni. Változatlanul nem értünk egyet azzal, hogy a gazdasági kontrollt csak az adott klub gyakorolhatja, az, amely az adott tevékenységet kifejti. Ott a francia példa, ahol a labdarúgók, az edzők és a szövetség is beleszólhat a klubok gazdasági menetébe. Több szem, többet lát! Angliában létezik egy előzetes kontroll, amelyet a szakszervezet, illetve a szövetség ír elő, és csak ezt követően lehet üzletelni. E tekintetben Spanyolországnak nagyon sokat kell változnia. Ha ezeket a kritériumokat vesszük alapul, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy nem a spanyol bajnokság a világ legerősebb ligája.

Gondolom, az AFE-nak is van egy büdzséje.

Jól gondolja, és mindjárt el is mondom, hogy mennyi, az annyi, hiszen le van minden írva fehéren-feketén. 2010-ban választottak először az AFE elnökévé, és akkor, nagyjából, 2,6-2,7 millió euróból gazdálkodtunk, most körül-belül, éves szinten, 5, 5 és fél millió áll a rendelkezésünkre. Sikerült elérnünk azt, hogy a spanyol válogatott a mérkőzések bevételét az AFE javára fordítsa. A liga által létrehozott szociális alap is a rendelkezésünkre áll, a tagdíjakból is befolyik egy bizonyos összeg. Kapcsolatban állunk a profi labdarúgók nemzetközi szakszervezetével, ami úgyszintén némi bevételhez juttatja az AFE-t. És lehetőségünk van arra, hogy szponzorokat, támogatókat is megnyerjünk a szervezetünknek. Vannak szövetségeseink, partnereink. E tekintetben is sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban, igaz, az AFE is megnőtt, hiszen korábban 5 ezer tagja volt, most már szinte kétszer ennyi. Egy biztos, sokkal kevesebb pénzünk van, mint amennyire szükségünk lenne.

És ezt a pénzt a játékosokra fordítják.

Abszolút. Ebből üzemeltetjük a szakszervezet, fizetjük ki az ösztöndíjakat, az ügyvédeket, működtetjük a munkanélküli futballisták edzőtáborát, szervezzük a továbbképzési programokat. A munkánk teljesen áttetsző, minden egyes taggyűlésen megvitatásra kerül, hogy milyen költségek merülnek fel. Hangsúlyozom, hogy a futball által generált pénzből a rászorultakhoz jut el a legkevesebb, azaz nekünk. Azt hiszem, hogy a tévés jogdíjakból is részesülnünk kell, csakúgy, mint a reklámbevételekből, a sportfogadások generálta pénzekről már nem is beszélve, mert abból nekünk is járna.

Rövidesen Spanyolország-Olaszország mérkőzésre kerül sor, aminek a teljes bevételét az AFE javára fordítják.

Ez egy fajta segítség, amit a spanyol válogatott játékosok nyújtanak a Spanyol Labdarúgó-szövetséggel egyetemben. A nagyok, a legnagyobbak így segítik azon pályatársakat, akiknek esélyünk sincs arra, hogy a válogatott közelébe kerüljenek. Ez egy rendkívül neves dolog, és minden egyes alkalmat megragadok, hogy megköszönjem a szövetség elnökének, Angel Maria Villarnak. Ő volt az, aki hagyományt teremtett ezen a téren is, igaz, hogy itt is volt néhány évnyi szünet. Köszönet jár a válogatott játékosainak, a spanyol futballisták legfőbb képviselőinek.

Végezetül, hadd kérdezzem meg, mit üzenne a Magyarországon légióskodó spanyol futballistáknak?

Gondolom, már alig várják, hogy meghívjam őket egy jó kis „paellára” vagy krumplis „tortillára”. A spanyol válogatott ikonná vált, és ha ebből indulunk ki, akkor azt kell mondanom, hogy a spanyol futballista tud nyerni és emelt fővel veszíteni. A spanyol futballista értéket képvisel, és azt hiszem, hogy ennél fontosabb tényező nincs is a futballban. Jó futballistának lenni, legalább annyira fontos, mint jó embernek lenni. Én azt szeretném, ha a spanyol futballista nyomot hagyna Magyarországon, vagy ott, ahol éppen munkálkodik. Viselkedjenek igazi profiként, lehessen számítani rájuk és legyenek tisztességesek, becsületesek. Ezt üzenném nekik, de azt hiszem, hogy nincs szükség arra, hogy mindezt elmondjam, maguktól is nagyon jól tudják, hogy mi a dolguk.